Kötelező olvasmány kellene legyen ez a könyv. Kötelező aprónak, nagynak, iskolásnak, felnőttnek, aktívnak vagy nyugdíjasnak. Kötelező, mert rólunk, bolygónkról, az életünkről, a jövőnkről szól kimérten, tényszerű drámaisággal, a szemtanú, a lelkes szakértő hitelességével. A szerző, a rá jellemző narratív stílussal és lelkes, természetimádó látásmóddal végigvezet minket az általa végzett évtizedes, csodálatos kutatómunkán, a televíziós természet-tudósítások érdekfeszítő leírásain, miközben lassan, de biztosan kibontakozik az olvasó előtt az a dráma, ami ma már sajnos evidencia: veszélyben, reális veszélyben az életünk a Földön. A Föld, főként az ipari mennyiségű széndioxid kibocsátás következtében könyörtelenül és egyre gyorsabban melegszik. Ennek a veszélyes felmelegedésnek a forrása maga az ember. Az ember, aki büszkén meghódította, majd felelőtlenül maga alá gyűrte a természetet. A természetet amelynek, bonyolult láncolatán keresztül, ő maga is szerves része. Maga alá gyűrte ideig-óráig, tennénk halkan, de határozottan hozzá. Mert a természet jussát kéri és fogja követelni. A könyv második része erről szól. A mai tudományos tényekre támaszkodva prognosztizálja a nem túl derűs és nem túl távoli jövőt. A hangvétel inkább tényfeltáró, mint pesszimista. Sőt, az utolsó órában legyen mondva, a könyv harmadik részében a kínálkozó lehetőségek tárházának mentőövét kínálja fel az olvasóknak, a gondolkodó, tenni vágyó embernek, a döntéshozóknak. Eszerint van még egy csöpp remény. Tudnánk, tudunk tenni még talán, amíg véglegesen nem késő. Ki-ki a maga módján, de mindenkinek lépnie kell. Ki kell alakítani a fenntarthatóság új formáját, a mai kor emberét újból harmóniába kell hozni a természettel. Környezettudatosabbak lehetünk, védhetnénk a fáinkat és zöldövezeteinket, jelentősen csökkenthetnénk az ipari állattenyésztést, az állati termékek fogyasztását, a műtrágya használatot, leállíthatjuk a hatalmas területek kiszakítását a természetből, törekedhetnénk a fosszilis (szénalapú) üzemanyagok és tüzelőanyagok helyett a szél, nap, a geotermikus és egyéb zöldalapú energiaforrásokra való áttérésre, szabályozhatnánk a túlszaporodást. Ma már létezik kidolgozott modell a bolygónk tűrőképességéről (az ún. fánkmodell) és a fenntartható jövő felé vezető útról. A döntéshozók felelőssége pedig kimondhatatlan. “Az élet mindenek felett” kellene legyen a vezérelvünk, hogy az Élet a bolygónkon fennmaradhasson. Csökkentenünk kell a terhet, amit a Föld számára az emberiség jelent és túl kell lépnünk az exponenciális növekedés kényszerén. Vissza kell “vadítanunk” tengereinket és szárazföldjeinket. Nehéz és kritikus jövő vár bennünket.