Rakovszky Zsuzsa neve a barátaim könyvklubja révén vált ismerőssé, több kötete is járt a kezemben, tanulmányoztam a fülszövegüket, de aztán valahogy mégsem szántam rá magam az elolvasásukra.

A VATTACUKORra Osztovits Ágnes hívta fel a figyelmem, akinek a Képmás magazinban megjelenő könyvajánlóit mindig elolvasom. „Nagyon sok emlékezetes írás sorakozik a vaskos könyvben. Mindegyik más, mégis rokonok egymással, mély ember- és világismeretről tanúskodnak.” – ez olvasható a kötetről a karácsonyi lapszámban, így aztán, amikor két Gemma nagykövet, Andi és Kinga is jelezte, hogy őket érdekli a könyv, eldöntöttem, hogy belevágok.

Kellemes meglepetést okoztak a novellák, élvezettel haladtam egyik történettől a másikig. Kicsit az volt az érzésem, mintha karikatúrákkal találkoztam volna, a szereplők rengeteg klisét, közhelyet megfogalmaznak, amelyekkel a mindennapokban találkozhatunk, a cselekmény olyan élethelyzeteket tár elénk, amelyek szintén ismerősek lehetnek, az elbeszélések mégis mélyen elgondolkodtatóak, talányosak, a könnyű olvashatóság, közérthetőség mellett nem egyértelmű, hogy mi miért történik. A szereplők között érdekes dinamikák alakulnak ki, tanulságos megfigyelni, hogyan reagálnak a barátok, a rokonok, a környezet a novellák főhőseinek a különböző dilemmáira. Nagyon szerteágazó a kötet tematikája, olvashatunk fiatalok párkapcsolatáról, gyermeküket egyedül nevelő középkorúak útkereséséről, meddőségről, árvaságról, állatbarátokról, politikai szerveződésről és sok minden másról, amelyekhez, könnyen úgy érezhetjük, nekünk is közünk van, találkoztunk már hasonlóval, jó belenézni a szövegek nyújtotta görbe tükörbe. Tehetjük mindezt úgy, hogy közben az elbeszélések sodróak, magával ragadóak, igazi profi író vezet bennünket a megismerés titokzatos útján.